2014. január 20., hétfő

27. Fejezet ~ Sosincs nyugalom



Bocsánat a késésért az én hibám. Túl sok dolgom volt mostanában. Pont három hónap elteltével fogadjátok szeretettel az új részt és csatlakozzatok a csoporthoz: Katt ideee! :D

Alice szemszöge:
Újabb szünet következett. Otthon voltam és enyelegtem Jasper-rel. Szép is a szerelem, nem? Pihegve bújtam szerelmemhez és hajtottam a fejem a mellkasára.
- Arra gondoltam, hogy mivel most Alison-nak sincs rám szüksége és Rose-ék is elég jól megvannak kettesben. Elmehetnénk a kis házikónkba – magasodtam Jass fölé.

- Ez remek ötlet - mosolygott és magához húzott egy csókra.

Lágy csókokat leheltem az ajkaira, majd a homlokom az övének döntöttem.

- Úgy szeretlek, édes kis tündérbabám – simogatta a hajam.

- Én is nagyon szeretlek téged Jass – piszéztem vele, s ekkor benyitott apu. Szuper.

- Hmm - morgott meglepetten az orra alatt - Mindjárt kész a vacsora... Én elmegyek, vágok egy kis tűzifát.

Lemásztam Jasper-ről, és magam elé emeltem a takarót.

- Köszi apu. Mi lesz a vacsi? – mosolyogtam.

- Izé... Kaja - dadogta és kiment.

- Van egy olyan érzésem, hogy a tűzifa helyére képzeli majd a fejed - nevettem.

- Igen, szerintem is így lesz - kezdett öltözködni Jass.

- Ó, ne aggódj, nem lesz baj - vigyorogtam.

- Remélem, mert ha kiherél az neked is rossz lesz.

- Micsoda meglátás – nevettem.

- Miért, nincs igazam? - húzott magához.

- De igazad van. Szörnyű lenne - csókoltam meg, s hamarosan már a vacsoránál ültünk.

Apa szótlanul turkált a tányérjában.

- Drágám, minden rendben? - kérdezte anyu.

- Igen - kapott be egy falat húst.

- Nagyon finom a vacsora Mr. és Mrs. Cullen - mondta Jasper.

- Igen, anyu, apu, minden nagyon finom - bújtam szerelmemhez.

- Alice, vacsorázunk - szólalt meg apu - Ne az asztalnál éld a nemi életed...

Felhúztam a szemöldököm. Morcos medve tán nem teheti meg, hogy ennyit morog?

- Jól van – sóhajtottam és tovább ettem.

- Köszönöm – mondta. – Jasper, mikor mész haza?

- Apaa!

- Igen, Alice?

- Mi a baj?

- Semmi baj nincsen. Miért?

- Ma este Mr. Cullen – felelt Jass apu kérdésére.

- Maradhatsz Jasper! - mosolygott anyu Jass-re.

- Köszönöm szépen, de tényleg megyek – mondta szerelmem.

- Igen, viszont a hétvégén romantikáznánk a kisházban! – mondtam egyből.

- Menjetek csak, kicsim - bólogatott anyu - Érezzétek jól magatokat.

- Köszi anyu - mosolyogtam.

- Nincs mit köszönnöd. Mi is voltunk fiatalok apáddal.

Megpusziltam a szüleimet, majd felhúztam Jasper-t a szobába.

- Édesapád elég dühös… Azt hiszem, ha tíz perccel hamarabb jön be, már nem is élnék.

- Hm - gondolkoztam el. - Igen, elég szép dolgot látott volna - kuncogtam.

- Szépet bizony - simogatta meg az ajkam.

- Hihi és jóóót - vigyorogtam.

- Úgy szeretlek - piszézett velem.

- Én is. Na menj, hogy legyen holnap már.

- Gyere, velem.

- Nem lehet, aput kell kiengesztelnem valahogy.

- Nehéz ügyed lesz?

- Annyira nem - mosolyogtam.

- Akkor jó - puszilt a hajamba.



Este elengedtem Jasper-t és kicsit bebújtam apuci mellé.

- Mi az prücsök? – mosolygott rám.

- Semmi, csak jöttem, hogy ne légy mérges Jass-re – pislogtam rá.

- Jó vicc...

- Miért?

- Mert te a kicsi lányom vagy, Ő pedig megront.

- Én rontottam meg őt - kacagtam.

- Nem, Ő rontott meg téged!

- Én voltam felül - pislogtam nagyokat.

- Nem akarom hallani!

- Oké, csak mondtam – vigyorogtam. - Elengedsz te is, a hétvégére, ugye?

- Nem - rázta meg a fejét - Soha többé, sehova.

- De apuuuuuuuu. Akkor szexeljünk a konyhaasztalon?

- Isten ments! Kérlek, ne használd ezt a szót, neked babáznod kellene, nem pasizni. Olyan kicsi vagy még! – simogatta az arcom.

- Apu, tizennyolc vagyok és boszi... – sóhajtottam.

- A tizennyolc az még kislány!

- És mikor nem az már?

- Úgy harminckét év múlva.

- Harminc két év múlva a legkisebb gyerekem lesz tizennyolc.

- Nem, harminckét év múlva, odaköltözhetsz Jasper-hez miután összeházasodtatok.

- Hát persze apuci..

- De, ugye jól bánik veled? – sóhajtotta lemondóan. – Nem erőszakos, vagy durva?

- Ó a korbács mindig nálam van - feleltem komolyan

- Korbács? Miféle korbács? - akadt ki.

- Tudod, ilyen vágyfokozó eszköz.

- Vágyfokozó eszköz? - kérdezte vörös fejjel.

- Ne haragudj, de nem tudtam kihagyni. Apuci, hülye kérdésre hülye válasz. Jasper szeret engem, és mindig jó hozzám. Ha ez nem így lenne, már rég elvarázsoltam volna és szakítottam volna vele.

- Hú, akkor jó - sóhajtott nagyot - Már kezdtem megijedni.

- Nincs miért. Ő a legédesebb pasi a világon.

- Ne haragudj, amiért ilyen vagyok.... csak meg kell értened, hogy a kislányom vagy és nehéz elviselnem, hogy fiúd van, és felnőttes dolgokat csinálsz.

- Tudom, hogy nehéz, de el kell fogadnod - bújtam hozzá szorosan.

- Nekem az a legfontosabb, hogy boldog legyél kincsem - puszilta meg a homlokom.

- Boldog vagyok, nagyon boldog - sóhajtottam és elaludtam.



Hétvégén már a kis házban romantikáztunk, amikor bementem megnézni a sütit. Mikor elindultam kifele láttam, hogy Rebecca egy kis falatka bikiniben illegeti magát.

- Hellóka - integetett oda - Szia Japsy.

- Rebecca - mondta flegmán szerelmem. Hahj, de imádom ezt a stílusát is.

- Hogy vagy? - csavargatta a haját.

- Most már, hogy látlak szarul.

- Ne legyél már ilyen, undok Jaspy.

- Akkor milyen legyek?

- Kedves, hisz én vagyok az Becca - fogta meg a kezét.

- Szedd le rólam a mancsaidat ribanc!

- Most, miért vagy ilyen Jaspy? Tudom, hogy bejövök neked.

- Hogy jöttél rá? - kérdezte Jass. MI VAN?

- Nem volt nehéz dolgom. Engem mindenki imád.

- Úgy, mint én? - simította meg az arcát.

- Pontosan - vigyorgott és átölelte Jasper nyakát.

- Kétlem - mondta és lekapta.

Egy világ dőlt össze bennem. Hevesen dobogó szívemhez kaptam és lélegezni kezdtem.

A csók után, Rebecca rám nézett és vigyorogni kezdett.

- Nyertem, Jasper az enyém - suttogta, de jól lebírtam olvasni a szájáról.

Összeszorítottam és beszívtam az ajkaimat.

- Nem - ráztam meg a fejem.

- De igen - simogatta Jass nyakát.

Kitartottam két ujjamat és egy tűzsugárral akartam megsebesíteni, de ő elteleportált és Jasper-t találtam el.

- Jézusom, Jass - rohantam oda zokogva.

- Jól vagyok - zilálta.

- Elvarázsolt ugye? - zokogtam tovább.

- Kicsoda? - nézett rám - Mi történt Alice?

- Ledugtad a nyelved Rebecca torkán.

- Micsoda? - akadt ki - Alice, én.. én nem emlékszem rá.

- Jól van, mind egy - szipogtam és gyógyítani kezdtem.

- Ne sírj, kérlek.

- Nem sírok – potyogtak a könnyeim. – Csak elegem van…

- Tudom, drágám - ölelt meg - De minden rendben lesz, legyőzzük Rebeccát!

Remegve bújtam a biztonságot adó karjaiba. Ez a kép örökké kísérteni fog. Bármikor elveszíthetem... Amíg meg nem ölöm. Igen, ha elvesztem az erőm is; Meg fogom ölni!


2013. október 19., szombat

26. Fejezet ~ Vagy te ölsz, vagy téged ölnek

- Jó téged újra látni kutyuli – mondta és levette az arcát takaró kapucnit. Az a férfi volt az, aki megtámadott minket az erdőben. Az arcát egy hatalmas heg borította. Gúnyosan mosolygott rám.
- Zinajda örülni fogy neked – mondta erős akcentussal. – De előbb van egy elintézetlen ügyünk.
- Én nem emlékszem, hogy bármit is elkezdtünk volna.
 - Nagyon viccel kutyuli - nevetett fel. - De vajon az is vicces lesz, amit én mondok?
 - Az a poén mértékétől függ.
 Válaszomra nem reagált. Közelebb lépett és végigmért. Ökölbe szorította a kezét és gyomron vágott. A fájdalom szétáradt a testemben. Egyre rosszabbul voltam. Vér zúgott a fülembe.
 - Odahaza úgy tartják, hogy a legkegyetlenebb kínzás, ha valakinek harapófogóval szedik le a körmeit - mosolyodott el.
 - Szerintem az, ha valakinek fájdalomcsillapító nélkül veszik ki a veséjét - mondta és elővett egy tört. A napsugarak megcsillantak a pengéjén. Ezüstből volt. A pengét végighúzta a bőrömön. A fém hideg volt, de mikor a bőrömbe mélyedt olyan érzés volt, mint ha tüzes vas lenne.  Megpörgette a kezében a kést, mint ha ezerszer csinálta volna ezt. Mögém lépett. Hírtelen éles fájdalom nyílalt a hátamba. Belém szúrta tőrt.
- Milyen az ereidben száguldozó mérgezett vér? – kérdezte gúnyosan.  – A méreg lassan emészti fel a szervezeted.
- Akkor az unalomba fogok belehalni – jegyeztem meg.
- A toxin behatol a sejtekbe és felrobbantja azokat. Igen fájdalmas lesz az az unalom. Ne aggódj, nem hagyom, hogy unatkozz – mondta és elővett egy baseball ütőt. A magasba lendítette az ütőt és lecsapott vele. Az ütés miatt nekicsapódtam a fának. Egyre jobban elhatalmasodott rajtam a fájdalom. A férfi ismét ütni készült. Magam köré fontam a karom, hogy tompítsam az ütést, de nem sikerült. Újra le akart sújtani, de kitértem az ütés elől és kirántottam az ütőt a kezéből.
- Most én következem – mondtam és fejbe vágtam. Mint egy krumplis zsák úgy dőlt el a férfi. Összeszedtem minden erőm és felnyúltam. Kieresztettem a karmom és levágtam magam a fáról. A földre estem. Lassan feltápászkodtam. Odamentem a férfihoz.
- Megérdemelné, hogy magába rúgjak, de nem ér nekem annyit – mondtam és futásnak eredtem. Az erdőben futottam. Rosszabbul és rosszabbul lettem. Az ütések okozta sebek már begyógyultak, de a méreg gyorsan terjedt. Csak arra tudtam gondolni, hogy túl kell ezt élnem. Hirtelen kiment a lábamból az erő és összeestem. A földön feküdtem és kimerülten kapkodtam a levegőt. Elkezdtem köhögni. Az oldalamra fordultam és vér ízét éreztem a számban. Vért köhögtem fel. Remek, már csak ez hiányzott – gondoltam magamban. Szinte mozdulni sem tudtam olyan gyenge voltam. Szedd össze magad – gondoltam. Behunytam a szemem és szinte magam előtt láttam azt amint Dean megcsókolja azt a csajt. A düh és a bosszúvágy hajtott előre. Be akartam bizonyítani a falkának, hogy jogos tagja vagyok a klánnak. Felkeltem a földről és haladtam tovább.
Mikor visszaértem a falkához hatalmas volt a zűrzavar. Az emberek rémültek voltak. Eric-et pillantottam meg a tömegben. Odamentem hozzá.
- Szia. Merre van Alice? – kérdeztem kimerülten.
- Hála az égnek – ölelt meg. Ölelésétől felszisszentem.
- Mi a baj? – kérdezte gyanakodva.
- Semmi – vágtam rá gyorsan.  – Alice?
Eric felhúzta a szemöldökét és végigmért.
- Biztos, hogy minden rendben?
- Igen. Most már elmondod, hogy hol van Al? – kérdeztem ingerülten.
- Gyere, megmutatom.
Al egy kidőlt fán üldögélt.
- Alison végre - rohant hozzám. - Már aggódtam.
- Persze, persze, de mi a baj? Tiszta sápadt vagy. Mi történt veled?
- Majd elmondom. Kérlek, siessünk - mondta remegő hangon. Összeestem, de Eric elkapott.
- Mi a franc van vele? Mit adtál be neki? - akadt ki Alice. - Vagy Dean, vagy akárki.
- Mi nem csináltunk semmit. Az altató amit Dean beadott neki biztonságos volt. Én kevertem ki - tiltakozott Eric.
- Altató? Mégis milyen tisztességes beavatás ez? - akadt ki a barátnőm és egy tűzgolyót vágott egy távolabbi fához. - Örülj, hogy nem a fejed volt!
 - Ha engem elhalász azzal Alit is. Ez a szokás. Segítség nélkül kell visszatalálniuk, ha ébren, vannak, akkor figyelhetnek a környezet zajaira. Azonnal visszatalálna.
 - Nem Eric hibája. Egy vadász magtámadott - mondtam erőtlenül.
- Mi? Vadász? - jutott el a tudatáig, amit mondtam.
- Kérlek, vigyél, el egy biztonságos helyre ott mindent elmondok - könyörögtem neki.
 - Szólnunk kell Dean-nek - mondta Eric.
 - Szó sem lehet róla.
 - De Ali...
- Ha szólni mersz neki átharapom a torkod.
 Nem válaszolt csak dühösen rám meredt.
- Bocs Eric - mondta Al és megragadta Eric vállát. Elkezdett köröttem forogni a világ. Sűrű köd vett minket körül. Behunytam a szemem. Hirtelen elmúlt az émelygésem. Kinyitottam a szemem és körülnéztem. Egy faházban voltunk. Eric még mindig az ölében tartott.
- A ház varázslattal védve van - tájékoztatott minket Alice. - Tedd le a kanapéra Alit. Én addig hozok takarókat.
A kanapéhoz vitt és óvatosan letett.
- Nem lesz semmi baj - mosolygott rám megnyugtatóan.
 
- Nagyon fázok - mondtam és összébb húztam a kabátot magamon.
- Gyere! - ölelt át. - A méreg mellékhatása.
 
Alice lépett be a szobába.
- Mivel mérgezett meg? - kérdezte.
- Nem tudom. Azt mondta, hogy a méreg behatol a sejtekbe és belülről robbantja fel azokat - elkezdtem köhögni. Egyre nehezebben vettem a levegőt.
- Farkas fű - mondta Eric.
 
- Van valami ellenszere? - kérdeztem.
- Igen, de órákba beletelik mire kész lesz.
- Van egy gyorsabb módszer, de az fájni fog. Nagyon - figyelmeztetett Al.
- Nem baj. Csináld - mondtam ellentmondást nem tűrően. Alice széttárta a kezét és elkezdett egy varázsigét mormolni. Hideg szellő cirógatta meg az arcomat, majd hirtelen meleg lett. Egyre melegebb lett a levegő. Hirtelen a kandallóban fellobbant a tűz. A lángcsóvák egyre magasabbak lettek. Erős fájdalom nyilallt belém.  Úgy éreztem, mint ha égne a bőröm.
 
- Hagyd abba! Nagyon rosszul van - hallottam Eric elfojtott hangját.
- Ki kell izzadnia a mérget. Nincs más megoldás - válaszolta Al.
A bőrömre kerülő méreg marta azt.
 
- Hozz gyorsan vizet és mosd le róla - utasította a fiút. Olyan érzés volt, mint ha elevenen nyúznának meg.
Nem bírtam tovább,  a világ elsötétült előttem.
Mikor magamhoz tértem Eric térdelt mellettem.
- Hála az égnek jól vagy - sikította Alice és a nyakamba vetette magát.
 
- Mi történt? - kérdeztem kábán.
- Mondtam, hogy veszélyes lesz, de te nem hallgattál rám és elájultál - engedett el.
- Az a lényeg, hogy most már jól vagy - mondta Eric. - De tartozol még egy magyarázattal.
- Igen - sóhajtottam. Elmeséltem nekik a történteket.
- Te aztán jó erős vagy, hogy ezeket túlélted, de lassan mennünk kell - nézett az órájára Eric.
Alice megragadta Ericet aztán megfogta a kezem. Elmosódott előttem a szoba. Egy pillanat alatt ismét az erdőben voltunk.
- Végre Alison – lépett mellénk Jack. – Már kerestünk. Mikor felkel, a Hold kezdetét veszi a harmadik próba.
- Rendben.
- Nem nincs rendben – csattant fel Al. – Maga nem lát a szemétől? Ilyen állapotban nem kényszerítheti versenyre!
- Milyen állapotban? – kérdezte meglepetten az alfa. – Tán megsérültél?
- Nem – vágtam rá gyorsan.
- Helyes. Az ellenfeled Caitlin.
Nem válaszoltam, csak alig láthatóan bólintottam. Ő volt Dean volt barátnője. Őt csókolta meg.
- De… - kezdte Alice.
- Hagyd! Kiállok ellene – mondtam magabiztosan.
- Holdtöltekor – mondta Jack aztán elment.
- Miért mentél bele? – fordult felém dühösen Al.
- Az az én dolgom – förmedtem rá. Hátat fordítottam és otthagytam őket.
Ezernyi csillag ragyogott az égen. A barlang bejáratát fáklyák világították meg.
- Szia – köszönt Eric.
- Szia – üdvözöltem én is. A tekintetem egy percre sem vettem le a barlangról.
- Itt fogunk egész este állni, vagy be is megyünk? – kérdezte.
- Ö igen – lepődtem meg.
- Bocs, de ezt örökké nem húzhatod – megragadta a karom és a bejárat felé vonszolt.
A barlang falait a fáklyák táncoló lángjai világították meg. A falka tagjai tömött sorokban álltak körül valamit. Eric a tömeg felé terelt. Átküzdöttük maguntak a tömegen. Egy ketrec előtt álltunk.
- Ez meg mi? – jelent meg mellettem Alice.
- Egy… - kezdte Eric.
- Tudom mi ez – csattan fel Al. – De miért kell ez?
- Egy pillanat és megtudja – hallottam Jack hangját a hátam mögött. – Alison volnál szíves velem fáradni? Pár perc és kezdődik.
- Persze – követtem Jack-et.
Al hirtelen megfogta a karom és visszatartott.
- Egy perc és megyek – mondtam.
- Figyelj ezt nem muszáj végig csinálnod – suttogta Alice.
- De igen. Dean volt barátnője az ellenfelem. Van egy dolog, ami nagyon felidegesített és el kell ez vele rendeznem.
- Akkor nyírd ki a ribancot – biztatott.
- Úgy lesz.
Szemtől szemben álltunk egymással. A ketrecben voltunk összezárva.
- Mindet szabad. A harc addig tart, amíg az egyikőtök fel nem adja, vagy nem képes folytatni - ismertette a szabályokat Jack. Farkas szemet néztem Caitlin-el.
- Készülj a vereségre - olyan halkan mondta, hogy csak én hallottam. Megkondult a harag és azonnal támadni kezdett. Épphogy ki tudtam védeni az ütését. Megragadta a ruhám és áthajított a ketrec másik végébe. Üvöltő éljenzésben tört ki a tömeg. Felálltam és leporoltam magam. Egy pillanat alatt előtte teremtem és megütöttem. A karmát a vállamba mélyesztette. Ellöktem magamtól és térden rúgtam. Mint ha meg sem érezte volna. Nekem ugrott és a földre szorított. Lerúgtam magamról. Felkeltem a földről és rávetettem magam. Behúztam neki egyet. Ellökött magától és gyomron vágott. Összegörnyedtem a fájdalomtól. Térdével belém rúgott és ismét a földre kerültem. Belém rúgott még egyet és hangos reccsenéssel eltört pár bordám. A padlón feküdtem. A tömeg zúgolódni kezdett. Vér és verejték marta a szememet. Négykézlábra küzdöttem magam és felnéztem. Dean pont előttem állt és rezzenéstelen arccal engem nézett. Eszembe jutott amint ott öleli Caitlint. Iszonyatosan dühös lettem. A harag szétáradt a testemben. Összeszedtem minden erőmet. Kieresztettem a karmomat és lesújtottam vele, mély sebet okozva Caitlin karján. Minden haragomat rá zúdítottam. Megragadtam majd a földhöz vágtam. Caitlin ernyedt teste hevert előttem. Alig kaptam levegőt. A kimerültségtől térdre rogytam. A fények és a hangok túl intenzívek voltak. Elkezdett körülöttem forogni a világ és összeestem.
Mindenem iszonyatosan fájt. Próbáltam kinyitni a szemem, de nem mert. Nem tudtam mozogni. Pánik félelem lett rajtam úrrá.
- Semmi baj – hallottam egy barátságos hangot. Olyan volt, mint ha elszakította volna az engem fogva tartó láncokat. Lassan kinyitottam a szemem. Egy elmosódott arc tárult elém. Pislognom kellet párat mire kitisztult a kép. Dean ült az ágyam szélén. Lassan felültem az ágyon.
- Ne mozogj! Inkább feküdj vissza – mondta Dean. Egy szó nélkül visszafeküdtem.
- Hogy érzed magad? – kérdezte.
- Fázom – húztam fentebb a takarót.
- Biztos a láztól.
- Mi történt? – kérdeztem kábán.
- Eltört pár csontod és gyógyulsz.
- Kösz, arra magamtól is rájöttem – nyílalt az oldalamba a fájdalom. – Mi történt Caitlin-nel?
- Kutya baja csak elájult.
- Értem – mondtam remegő hangon.
- Engedj ide majd én, felmelegítelek – ölelt át.
- Nem kell – toltam el.
- Örökké nem haragudhatsz rám.
- De igen – makacsoltam meg magam. Az arcát fürkésztem. Egy kék folt éktelenkedett a szeme alatt.
- Na – győzködött tovább.
- De, csak azért mert fázok – engedtem oda magam mellé.
- Csak is – ölelt át. Kínos csend telepedett a szobára.
- Azért szíven ütött az, hogy elküldtél a fenébe, mikor segíteni akartam – szolalt meg végül.
- Engem meg az mikor megcsókoltad Caitlint – vágtam vissza.
- Nehezen ment az átváltozás. Valamivel fel kellet idegesítenem téged – magyarázkodott.
- És nem volt más módja? – csattantam fel.
- De ez legalább bevált.
- Ja – jegyeztem meg.
- Miért nem mondtad el, hogy megtámadtak? – hangja nyugodt volt, de tudtam róla, hogy dühös.
- Érdekelt volna? – kérdeztem élesebben, mint ahogyan szerettem volna.
- Tudod nagyon jól, hogy igen.
- Mi történt az arcoddal? – tereltem.
- Eric bevert egyet – húzta el a száját.
- Jól tette – helyeseltem.
- Hé, nem engem kellene védened?
- Megérdemelted.
- Köszi – hangjában érezhető volt a sértettség. Közelebb húztam magamhoz és forrón megcsókoltam.
- Akkor minden rendben?
- Nem egészen – válaszoltam kacéran és újabb csókot leheltem az ajkára.
- Szerintem igen – ölelt magához.

2013. október 5., szombat

25. Fejezet ~ Ezernyi tőrszúrás

A felkelő Nap arany sugarai ragyogták be a szobámat.
- Jó reggelt! – hallottam Dean kellemes hangját.
- Szia! – köszöntem kissé morcosan és átöleltem.
- Ideje kelni – mondta és megsimogatta a hajam.
- Nem akarok – fordítottam neki hátat, de nem hagyott békén. Átölelt és a fülembe suttogott.
- Tudom, hogy fáradt vagy, de ma van az avatás.
- Ne is mond – sóhajtottam.
- Mi a baj?
- Mi lesz, ha nem sikerül? – kérdeztem aggodalmasan.
- Nyugi sikerülni fog – biztatott, de az aggodalmam cseppet sem csillapodott. Napok óta egyre nehezebben megy az átváltás és egyre idegesebb lettem.
- Honnan vagy benne ilyen biztos?
- Csak tudom és kész. Amúgy is a világ legjobb tanára segített a felkészülésben – viccelődött.
- Hm, érdekes nem emlékszem rá, hogy rajtad kívül bárki is segített volna – vágtam vissza.
- Ó, ez fájt – kapott a szívéhez.
- Ezzel igaz nem azt akarod mondani, hogy letörtem egy picike darabot a hatalmas egódból?
- De igen és hatalmas darabot törtél le.
- Az lehetetlen – csókoltam meg.
- Ki tudja – vonta meg a vállát. – Pár óra és kezdődik. El ne késs! – figyelmeztetett. Búcsúzásképpen megcsókolt és már indulni is készült.
- Máris mész?
- Igen. Csak azért jöttem, hogy szóljak, hogy a várostól 10Km-re nyugatra lesz a találka – kacsintott rám.
- Ott találkozunk – szóltam utána, de ő már le is ugrott az erkélyről.
Mikor odaértem akkor már a falka tagjai kis csoportokban beszélgettek. Egyesek megbámultak mások rám se hederítettek. Éreztem a megvető pillantásuk súlyát. Senki sem mondta ki, de tudom, hogy mind azt gondolják, hogy jogtalanul vagyok itt. Betolakodónak tartanak, és ezt éreztetik is. Próbáltam beilleszkedni közéjük, de kirekesztettek.
- Szia! – lépett mellém Eric. – Hogy érzed magad?
- Kissé ideges vagyok – vallottam be. Végignéztem a tömegen hátha megtalálom Alice-t valahol.
- Ez természetes – mosolygott rám megnyugtatóan. – Én mikor elsőnek voltam ilyen versenyen teljesen be voltam rezelve – kezdett el mesélni. – A végén úgy nyertem meg a versenyt, hogy a vaddisznó idáig kergetett és így én lettem az első.
Akaratlanul is felnevettem.
- Kár, hogy nincs róla felvétel. Szívesen megnéztem volna – alig bírtam visszatartani a nevetést.
- Sziasztok - jelent meg hirtelen Alice.
- Szia - köszöntünk egyszerre Eric-kel.
- Izgulsz? - kérdezte tőlem.
- Hát ö...
- Dehogy izgul most nyugtattam meg, hogy semmi baj nem lesz - vágott a szavamba Eric.
- Akkor jó, nem is kell izgulni - mosolygott barátnőm. - Jut eszembe, miért juthattam be ilyen nehezen?
- A fajtám ellen? - akadt ki Alice. - Kevésbé vagyok veszélyes, mint te!
- Legutóbb mikor összevesztél Rebecaval lebontottátok a fél sulit és még te nem vagy veszélyes.
- Fogd be! - rivallt rá.
- A szerződés szerint ez nem a ti terültetek itt azt csinálok veled, amit akarok, és ebbe beletartozik a kínzás is - fenyegette meg a lányt.
Az emberek sorra mordultak fel.
 - Lehet, hogy meghívott, de nem látunk itt szívesen - váltott át a szeme Dean-nek.
- Nem érdekelsz.
Az falka tagjai körénk gyűrtek és szinte mindenkinek izzót a szeme. A farkasok a falkában a legerősebben és támadni készültek.
 - Elég legyen! - szóltam rájuk.
- Nem Alison. Folyamatosan bírál minket és most engedély nélkül lépet számunkra szent földre - hallatszott hátulról.
Alice begurult, s a kezeibe megjelentek a tűzgolyók.
- Elég legyen! - törte meg a morgást egy alig hallható hang. A tömegből Jack lépet ki.
- De hát - ellenkezett vele egy lány.
- Azt mondtam, hogy fejezzétek be. Tán ellenszegülsz az alfa parancsának?
A lány egy szó nélkül hátrébb lépett.
- Ifjú hölgy legyen olyan kedves és oltsa el azokat a gömböket. Bár nem tudom, ilyen erővel rendelkezik, de mérhetetlenül nagynak vélem, ha át jutott a védvonalakon – mondta Jack Alice-nek.
- Én eloltanám, ha tudnám, hogy nem támad meg senki - eresztette le Alice a kezeit, de a tűzgolyó tovább lebegett a kezeiben.
- Igaza van, de több százan vagyunk és egy farkasnak az a legfőbb, hogy megvédje a falkáját. Ha fenyegetést éreznek, akkor támadnak és az ön személyében azt érzik. Ha nem működik, velem együtt nem tudom megvédeni. Kérem, tegye le!
Alice összenyomta a két kezét, s mikor szétnyitotta már nem égtek a gömbök.
 - Bocsánat, hogy így kellett bemutatkoznom, de én is csak magamat védem, gondolom, érti. Nem azért jöttem ide, hogy bárkit bántsak, hanem azért, mert meg lettem hívva.
- Semmi gond. Nekem kellene bocsánatot kérnem, hiszen ön Alison vendége. Alice vendég itt köztünk az én védelmem alatt áll. Ha bárkinek is csak megfordul a fejében inzultáni őt kizárom a falkából és a kóborok tragikus sorsára fog jutni - intézte a szavait a falkához.
- Ő szinte mindenről tud. És jóban van a nagymamáddal - válaszolt helyettem Eric mikor már mindenki elment. - A minap megkért Jack, hogy vigyem el a mamádhoz egy teadélutánra.
- Tényleg? - nézett a farkasra. - Értem.
- Igen, de nem az a lényeg lassan kezdünk.
 - Kik lesznek az ellenfeleim? - kérdeztem.
 - Ők - mutatott Eric a távolba.
 - Hiszen ők még csak gyerekek - akadtam ki.
 - Igen, de ők már régóta gyakorolnak erre és nagyon brutálisak - mosolygott rám Eric.
- Brutálisak? - eszmélt fel Alice.
- Nyugi láttam Ali-t már harcolni. Nem kell félteni.
 - Remélem igazad lesz - mondtam. Egyre idegesebb lettem. Mindenki hitt bennem csak azt nem tudták, hogy nem tudok átváltozni.
Felsorakoztunk a kezdéshez és az alfa elmagyarázta a szabályokat.
- Van egy vad az erdőben. Megsebeztük és a vérével átitattuk azt a kendőt. Szag alapján kell megtalálnotok és az lesz a győztes, aki elhozza az állatot. Segítséget nem kérhettek. Öt perc múlva kezdünk – mondta Jack.
Beszélni akartam Dean-nel, de sehol sem találtam. Egy pisztoly dörrenése jelezte, hogy a verseny elkezdődött. Visszamentem Jack-hez, hogy megszagoljam a rongyot. Még egyszer körülnéztem, hogy hátha megtalálom Dean-t és ott volt. Szemtől szemben állt velem és egy másik lányt csókolt. Földbegyökerezett a lábam.
- Valami baj van gyermekem? – kérdezte Jack.
- Semmi baj – mondtam és szagmintát vettem. Visszapillantottam Dean-re aki a másik lányt ölelte és szemrebbenés nélkül nézett rám. Mérhetetlen düh kerített hatalmába. Nem igaz, hogy a szemem előtt csal meg – gondoltam. Úgy éreztem, mint ha egy tőrrel ezerszer szúrna szíven. Ezzel a tettével elárult. Futásnak eredtem. Eszembe jutottak az együtt töltött idők, a kedves szavak, amiket a fülembe suttogott. A bánat a harag, és a fájdalom egyszerre mardostak belűről. Úgy éreztem, hogy a szerelem a legnagyobb kínzás a világon, amely könyörtelen és lassan emészt el. A könnyeimmel küszködtem. Csak futottam és futottam. Nem törődtem semmivel. El akartam menekülni minél messzebb Dean-től. Nem adhatsz fel minden – gondoltam. Lelassítottam a tempómon és elkezdtem keresni a vadat. Összpontosítottam, figyeltem a körülöttem való világra, de semmi. Nem ment. Nyugi! Csináld úgy, ahogy Dean mutatta – gondoltam magamban. Még Dean gondolatára is egyre mérgesebb lettem. Az indulat vulkánszerűen akart kitörni belőlem. Ismét futásnak eredtem. Ráugrottam egy fatörzsre és elrugaszkodtam. A levegőben változtam át. Az erő csak úgy száguldott az ereimben. Minél ingerültebb lettem annál nagyobb lett az erőm.  Beleszagoltam a levegőbe és azonnal megtaláltam az állatot. Követtem a nyomát. Már nagyon közel jártam, hogy megtaláljam mikor megszédültem és elvesztettem a nyomát. Összeszedtem magam és ismét a keresésére indultam. A szag most a másik irányba vezettek. Ismét elvesztettem a nyomát, olyan volt, mint ha körbe körbejárkálnék. Az illat minden irányból jött. Nem tudtam eldönteni, hogy merre mennyek. Forgott körülöttem a világ. Megtámaszkodtam az egyik fában. Nedvesnek éreztem a tapintását. Elkaptam onnan a kezem és láttam, hogy véres. Közelebbről is megnéztem a fát. Be volt kenve vérrel, mint a többi. Gúnyos nevetés törte meg a csendet.
- Látom, te hamarább rájöttél a kis csínyemre, mint a többiek – lépett elő az egyik fa mögül Susan.
- Az ellenfeleid félrevezetését nem nevezném csínynek, inkább csalás a megfelelő szó rá – vágtam neki vissza.
- Hogy fel van vágva a nyelved – nevette el magát. – Nem baj segítek ezen.
- És még is, hogyan? Illemtan órákat adsz azzal a címmel, hogy, hogyan beszélj képmutató falka társaiddal?
- Eddig fogalmam sem volt róla, hogy jöhettél ki Dean-el, de most már értem. Nincs bennetek tisztelet a falka iránt – mondta és megfeszítette a kezében lévő íjat. Egyenesen rám célzott. Menekülési utat kerestem.
- Tán a szarvast keresed? Megsúgom, neked pont feletted van – húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Nem, de kösz az infót.
- Mind a ketten ugyanolyan arrogánsak vagytok – mondta és rám lőtt. Elugrottam a nyíl elől, de nem voltam elég gyors. A vállamba fúródott és az egyik fának szegezett. Susan közelebb jött hozzám.
- Mire nem képesek a gyerekek, igaz? Csak, hogy tud, egyidősek vagyunk – jött még közelebb.
- Hű, de hatásos volt a botox kezelésed. Ki az orvosod? Ha jobban belegondolok még se olyan jó. Ilyen fiatalon jó ráncos lehettél – nevettem fel.
- Arrogáns ribanc – rúgott bele a térdembe, ami hangos roppanással eltört. Felkiáltottam a fájdalomra. Susan hangos nevetésben tört ki. Elvágta a kötelet, amivel a szarvast a fára kötötte. Épp a lábam elé esett.
- Jó szenvedést! – mondta és elfutott a zsákmánnyal együtt.
Letörtem a nyílnak a végét és kihúztam a vállamból. Nem tudtam megállni a lábamon. Rongybabaként estem össze. Visszatettem a térdem a helyére. Gyorsan meggyógyult. Susan után mentem. Tudtam, ha megtalálom őt, akkor győzhetek. Kis időbe telt mire utolértem.
- Azt, hittem rohansz egyből vissza – álltam az útjába.
- Úgy is van, csak eljátszadozok még a többiekkel.
- Jó játék lehet. Én is beszállhatok?
- Bocsi, de ez egyszemélyes.
- Nem hinném – támadtam rá, de kitért az ütésem elől.  Megragadott és az egyik fának lökött. Lecsapni készült, de célt tévesztett és a fába ütötte a kezét. Kihasználtam az alkalmat és fejbe vágtam egy kővel. Az ütéstől elájult.
- Zakkant ribanc – mondtam és elvettem tőle a szarvast. Visszamentem a falkához. Dean éppen Jack-el beszélgetett, mikor észrevette, hogy megérkeztem. Odamentem hozzájuk. Dean-t figyelemre se méltattam.
- Ezt a csatát én nyertem – emeltem fel az őzet.
- Nagyszerű lányom – mondta Jack. Szemében büszkeség tükröződött. – Menj pihenj le egy kicsit. Nemsokára folytatjuk.
- Rendben – mondtam és eljöttem tőlük.
- Alison – hallottam Dean hangját, de nem figyeltem rá. – Várj már meg! – futott utánam.
- Dolgom van – mentem tovább.
- Beszélnünk kell – fogta meg a kezem.
- Nekünk nincs miről beszélnünk – rántottam el a kezem.
- De…- próbálkozott, de továbbmentem.
- Kérlek, beszéljük meg – fogta meg ismét a kezem.
- Ne érj hozzám – ordítottam rá. Közelebb húzott magához. Eltoltam magamtól és indulni akartam, mikor belészúrt egy tűt és beadott valamit nekem.
- Te meg mit csinálsz? – kiáltottam rá.
- Csak segíteni akarok. Kérlek hallgass meg.
- Menj a fenébe! – löktem el magamtól. Hirtelen megszédültem. Egyre gyengébbnek éreztem magam. Elkezdett körülöttem forogni a világ. Dean átölel. El akartam tolni magamtól, de nem volt hozzá elég erőm. Felnéztem néztem rá. Állta a pillantásom.
- Rohadj meg – mondtam és összeestem.
Mikor magamhoz tértem iszonyatosan hasogatott a fejem. Sötétség kerített hatalmába mindent. Átváltottam a szemem és körülnéztem. Egy barlangban voltam, de Dean nem volt ott velem. Hát persze ez már a második próba – gondoltam magamban. Felálltam a földről és megkerestem a kijáratott. Mikor kiértem a barlangból a Nap verőfényesen sütött. A madarak csiripelte. A téli állmából ébredezett az erdő. Elindultam vissza a falkához. Kicsit még szédültem ezért nem használtam a farkas erőt. Út közben gyönyörködtem a tájban. A földet itt-ott még hó fedte, de már előbújtak a hóvirágok. Hirtelen megroppan valami a talpam alatt és kirántotta alólam a lában. Bevertem a fejem és elsötétült előttem a világ. Arra ébredtem fel, hogy valaki leöntött vízzel. Fejjel lefelé lógtam egy fáról. Egy feketébe öltözött kapucnis alak lépett elém.
- Jó téged újra látni kutyuli – mondta és levette az arcát takaró kapucnit…